Álláskeresési tanácsok – 2. rész

Előző írásunkban az internetes álláskeresés menetéről, annak előnyeiről valamint hátrányairól írtunk, ma pedig bemutatunk néhány egyéb lehetőséget a várva várt állás megtalálására, ugyanis minél szélesebb körben keresünk annál nagyobb eséllyel járunk sikerrel.

Mai írásunkban szó lesz a hagyományos újsághirdetésekről, munkaügyi központokról és karrier-tanácsadói irodákról is.

Helyi és országos újságok

Számtalan napi, heti vagy havilappal találkozhatunk amelyek bizonyos oldalain éppúgy megjelennek az álláshirdetések, mint az interneten.

Fontos megemlíteni, hogy a hirdetőknek alapvetően két csoportja létezik. Az egyik aki már az internet felé fordult és úgy keresi alkalmazottait, míg vannak akik a hagyományos hirdetésfeladás módszerének hívei, így nagy általánosságban elmondható, hogy az interneten és az újságban megjelenő hirdetések között nagyon kevés átfedés található. Azzal tehát, hogy az internet helyett a hagyományos újságban található álláshirdetéseket is végig böngésszük, egy új lehetőséget adunk magunknak.

Amennyiben szeretne hasonló típusú újságokat vásárolni, nyugodtan említse meg az újságárusnak, aki készséggel segít majd Önnek a megfelelő lapok kiválasztásában.

Szaklapok

Egy újabb lehetőség amit érdemes kihasználni. Szaklapokhoz szintén egyszerűen hozzájuthat bárki a nagyobb újságárusoknál vagy akár a könyvtárakban. Ezen lapok hasábjain témaspecifikus tartalommal találkozhatunk.

Előfordul, hogy egy adott céget bemutató cikk mellett megtalálhatunk néhány álláshirdetést is, a cikket elolvasva pedig kaphatunk egy összképet a cégről, mely után eldönthetjük, hogy megpályázzuk-e az adott pozíciót illetve utánajárunk-e, hogy az adott vállalat tervez-e bővítéseket.

Az ilyen lapok már csak azért is hasznosak, mely olyan közelben lévő cégekről kaphat információkat amiről addig nem is hallott, arról nem is beszélve, hogy saját tudását is gyarapíthatja.

Amennyiben tehát létezik az Ön által preferált témakörben illetve munkakörben szaklap, úgy erősen ajánlott annak átolvasása.

Munkaügyi központok

A munkaügyi központokban számos szolgáltatás vehető igénybe az előzetes regisztrációt követően.

Többek között a regisztrált álláskeresők tájékoztatást kaphatnak az állásajánlatokról és segítségükre lehetnek a munkaközvetítésben is.

Megismerhetnek különböző foglalkozást elősegítő képzéseket valamint egyéni képzési tanácsadáson is részt vehetnek illetve szükség esetén a közhasznú foglalkoztatásban való részvétel lehetősége is rendelkezésre áll.

Azonban további előnyei is vannak annak, ha valaki tartja a kapcsolatot a munkahelyi központ helyi kirendeltségével.

    • Amennyiben a munkáltató regisztrált álláskeresőt foglalkoztat, bértámogatást és adókedvezményt vehet igénybe, ezért a munkáltatók gyakran keresik a regisztrált álláskeresőket.
      • Az önfoglalkoztatáshoz adható támogatás egyik feltétele, hogy a pályázó regisztrált álláskereső legyen
      • A munkaügyi központtal történő együttműködést igazoló dokumentum elengedhetetlen az önkormányzattól igénybe vehető támogatások felvételéhez.
    • Akár képzési támogatás is megállapítható.

Munkaerő-közvetítő, Személyzeti tanácsadó irodák

A munkaerő-közvetítő és személyzeti tanácsadó irodák egy részénél a munkavállalók számára karrier-tanácsadást is nyújtanak melynek keretében felmérik nyelvtudását, képességeit, készségeit, különböző előnyeit és hátrányait.

Ezt követően útmutatást  nyújtanak a lehetőségekről és azok feltételeiről. Tapasztalt szakemberek rendkívül hasznos tanácsokkal látják el a jelentkezőt, mely során fény derülhet az eddigi sikertelenség okaira is valamint a tanácsok akár teljesen új életcél kitűzéséhez is vezethetnek.

A tanácsadó irodák többsége, munkaerő-közvetítéssel is foglalkozik és általában kapcsolatban állnak a meghatározó helyi cégekkel, így tehát mindenképp hasznos lehet felkeresni az Önhöz legközelebb lévő tanácsadó irodát és rászánni néhány órát arra, hogy rájöjjön eddig miért nem sikerült elhelyezkednie, továbbá azzal, hogy felkeresi őket, tovább nőnek esélyei munkahelye megtalálására.

Álláskeresési tanácsok sorozatunk következő részében a személyes kapcsolatok szerepéről, előnyeiről és fontosságáról lesz majd szó.

Amennyiben írásunkat hasznosnak találtad, kérjük oszd meg ismerőseiddel is, köszönjük!

Fotó: Pexels.com

Kapcsolódó tartalom