Tovább folytatódik a bértárgyalás a győri Audinál

A csütörtök reggel hat órakor elkezdődött egy hetes sztrájk ellenére folytatódnak a bértárgyalások az Audi Hungaria Zrt. és az Audi Hungária Független Szakszervezet (AHFSZ) között – közölte az MTI megkeresésére a vállalat kommunikációs osztálya csütörtökön.

A tájékoztatás szerint az igazgatóság továbbra is arra törekszik, hogy mihamarabb mindkét fél számára elfogadható bérmegállapodás szülessen.

Az AHFSZ szerda délután jelentette be, hogy csütörtök reggel hat órától január 31-én reggel hat óráig sztrájkot hirdet a győri gyár egész területére, mert a szeptember óta tartó bértárgyalásokat eredménytelennek nyilvánította.

Az AHFSZ csütörtök délelőtti tájékoztatása szerint reggel hat órakor a motor- és a járműgyár szinte száz százalékosan leállt.

A sztrájkbizottságot a szakszervezet január 14-én alapította meg, január 18-án – a hét napos egyeztetési időszak alatt – pedig kétórás figyelmeztető sztrájkot tartottak a gyár egész területén, amelyen több mint négyezer munkavállaló vett részt.

Az AHFSZ-nek mintegy kilencezer tagja van. A győri Audi mintegy 13 ezer embert foglalkoztat.

Forrás, fotó: MTI

  • Share this post